Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szociális, szellemi, morális érdekek

szociális szorongás - derealizációAz alapimágó című pszichothriller hőse sok évtizede olvas szakmai cikkeket türelmetlen irodalmi és erkölcsi kíváncsisággal, de sem ezekben, sem fantasztikus, valóságvesztést okozó meseregényben sem szerzett még tudomást egyetlen olyan csapatról sem, amelynek minden tagja, vagy legalább többsége adott pillanatban megadóan fölemelte két kezét, és lemondott földi hatalmáról, mondván: tévedtünk, de nem a helyzet, hanem a magunk megítélésében. Bár vannak közöttünk eszes, képzett, tisztességes emberek, mégis, mint csapat, lebuktunk. Annyiban mindenképp, hogy bár már jó ideje szorgosan tesszük a dolgunk - alapvető, fontos ügyekben semmi haladást nem értünk el. Annak idején sokan szavaztak ránk, ami bennünket szinte boldoggá tett: lám, bíznak bennünk az emberek, sikerül modern, demokratikus és bőséges országot teremteni a Pánik szigetén, hiszen az érett, józan többség, noha alig ismer, velünk van. Mindez azonban csak önámítás és derealizáció.

Szociális szorongás és tiszta ivóvíz terápia

Aztán lassan rájön a lélektani krimi hőse: az emberek zömének meghökkentően csekély, felületes ismeretei vannak a politikai valóságról és az abban működő tényezőkről.

Valamikor azt hitte, az amerikaiak megfogták az isten lábát – azaz inkább a kezét, amikor az istenhitet és az Isten felelősségét visszaemelték régi rangjára. Persze, egyetlenegyszer járt ott, jobbára formális látszatokból ítélkezik, mígnem kiderül, hogy milliókat rendített meg ama hírhedett amerikai vallási csoport, valójában szekta története, melynek prófétája a gyülekezet szinte már minden nőnemű tagját a magáévá: a rabszolgájává tette... Megjegyzendő: állítólag azokat is, olyanokat is, akiknek a szokványos, szabad, odakinti világban ilyen esélye nem volt. Érthető? A szekta sikerének egyik forrása éppen ez volt: az egyébként (külsejük, koruk, tanultságuk, műveltségük, anyagi helyzetük, vagy éppen alakjuk, modoruk stb. miatt) nemigen volt esélyük családalapításra, házasságra.

Vajon sokunkban mocorog némi vágya a vakhitnek? Így menekülnénk meg a felelősségtől? Valóságismeret helyett derealizáció?

Néhányan biztatják, mondván: vagyunk még néhányan, akik fölkészültünk arra, hogy megvédjük közös kincsünket ettől a rabló rendszertől. A hírek zöme nem rémhír, de a tisztesség és a bátorság nem fog kihalni most sem. Kemény csaták előtt állunk, a végén természetesen az új ország fog győzni a maga rendes embereivel, s még véletlenül sem azok, akik pánikunkra okot adnak.

Hitvány, és gyakran váltig tagadott, álcázott (mert voltaképp gyűlölt és persze  szégyellt) bizonytalanságunkban olykor nagyon is megkapaszkodnánk; mégse járja eszünket, hogy ez annak is a jele, hogy elöljáróink csalódtak bennünk. Ami talán nékik nem is akkora tragédia, mint nekünk. Nem akkora, mert nem magukban csalódtak, hanem bennünk – pedig mi igazán elszántuk magunkat, csodát akartunk tenni: tíz-húsz év alatt dinamikus, modern, derűsebb és távlatosabb társadalmat, gondolkodást, teremtést kívántunk megalapozni.

Mi van ma? A vezér a regényben hatalmas. Magánserege a pletykák szerint erősebb minden állami fegyveres erőinél. (A hírt nincs mód ellenőrizni.). A regény hősét képező újságíró füléhez – noha cseppet sem igazán bennfentes – számos hír, hírtöredék arról pusmog, hogy mind több bevétel fut be nyilvánosság elől elzárt alapokba, hajmeresztő, voltaképpen titkos intézkedések terelnek belbiztonsági, katonai, illetve mindünk elől elzárt óriás-perselyekbe pénzeket. Eközben ezer és ezer fiatal és nemcsak fiatal orvos (és nemcsak orvos) menekül más országokba, az óvodák fizetéskötelesek lesznek... Őszintén reméli, hogy e hírek zöme rémhír, amit azonban semmi sem bizonyít.

A permanens, legyőzhetetlen szorongásban és szociális fóbiában vergődő újságíró sehogy sem akarja megérteni, mi értelme van annak,  hogy – és itt következhetne a hosszú felsorolás, amelyet rengeteg Pánik-szigeti állampolgár leírhatna. Szomorú és szorongó Az alapimágó hőse, mert nem külső kényszerek diktálják mindezt, nem is magasrendű szociális, szellemi, morális érdekek, hanem csakis országos hívságok. Hiúságok – a szellemi fogyókúráknak és a tiszta víz ínségének alávetett fóbiás polgárok teremtette értékhiányok.

Ha nincs igaza, írja Deperszonalizáció a Pánik-szigeten című cikkében, üssék agyon, vagy győzzék meg szelíden, hogy villamosjeggyel akart repülőre ülni és ellenőrizni a Föld vízkészletét.